exit 24/7


I. FÁZIS 2025.03.01.

A cirkadián ritmus és az urbánus fényterhelés kvantitatív elemzése

A cirkadián ritmus a szervezet megközelítőleg 24 órás endogén (belső) oszcillációja, amely olyan alapvető élettani folyamatokat szabályoz, mint az alvás–ébrenlét ciklus, a hormonális háztartás és a maghőmérséklet ingadozása. Ennek a biológiai órának az elsődleges szinkronizátora a környezeti fény.
test.jpeg

A kutatás fundamentális kiindulópontját az a hipotézis képezte, miszerint a városi környezet mesterséges fényszennyezése szignifikáns hatást gyakorol a biológiai ritmus integritására.

A vizsgálat első lépéseként a fényszennyezettségi eloszlást elemeztem. 

Primer forrásként a NASA Suomi NPP műholdjának VIIRS (Visible Infrared Imaging Radiometer Suite) műszere által rögzítettt DNB (Day/Night Band) szenzoradatait alkalmaztam, célzottan az urbánus szövet legmagasabb sugárzási intenzitású csomópontjainak felterképezésere.

A terepi megfigyelések során azonban egy kritikus anomáliára lettem figyelmes:a zárt terekben megélt, szubjektív fényterhelés nem mutatott teljes korrelációt a műholdas adatokkal.


A fényszennyezettségi térképek alapvetően a felülről érzékelhető, vertikális radianciát rögzítik, megkerülve a zárt vagy félig zárt terek (például aluljárók) belső fényviszonyait.

A VIIRS térbeli felbontása miatt a kisebb, lokális fényjelenségek beleolvadnak a tágabb környezetbe. 
Ráadásul a fizikai akadályok, födémek, lejáratok miatt a sugárzás jelentős része eleve nem jut el a szenzor látóirányába.


A rendszer másik technológiai korlátja a spektrális érzékenység. 
A szenzor széles sávban mér, de a NASA kalibrációs dokumentációja szerint a rövid hullámhosszú, 
kék tartományban kifejezetten csökkentett érzékenységet mutat. 

Mivel a modern városi LED-világítások spektruma épp ebben a, biológiailag egyébként legaktívabb, kék sávban rendelkezik jelentős csúccsal, ezek a fényhelyzetek a térképeken szükségszerűen torzítva, 
alulreprezentálva jelennek meg.




A NASA/VIIRS adatsorok tehát
a globális fénycsomópontok azonosítására alkalmasak.
De az aluljárók megélt biológiai fényterhelésének pontos leírására nem.
Ezt a hiányt mérésekkel kell áthidalnom.


A spektrométer alkalmazása azért elengedhetetlen a kutatásomban, mert ez az eszköz feltárja 
a fény „ujjlenyomatát”: nemcsak a megvilágítás erejét (Lux) és színhőmérsékletét (Kelvin) méri, 
hanem a pontos spektrális összetételt is. 

Segítségével számszerűsíthető a modern világításra jellemző, agresszív „kék tüske”, amely közvetlenül zavarja meg cirkadián ritmusunkat és gátolja a melatonin termelődését.