Memento mori
video game
Simulacrum: a copy that no longer has a stable original point of reference.
Játékom nem csupán egy digitális környezet, hanem a hiperrealitás kimerülése utáni csend, a tudat „poszt-téri” maradványainak kísérleti rekonstrukciója.
A nosztalgia reflektív, újraszervező képességét felhasználva a halál utáni lehetséges átmeneti tér, metafizikai vákuum felépítését kíséreltem meg.
A nosztalgia reflektív, újraszervező képességét felhasználva a halál utáni lehetséges átmeneti tér, metafizikai vákuum felépítését kíséreltem meg.
My game is not just a digital environment, but the silence that follows the end of hyperreality—an experimental reconstruction of the “post-spatial” fragments of consciousness. Using nostalgia’s reflective, reorganizing power, I have attempted to construct a possible transitional space beyond death, a metaphysical emptiness.
A játékos lépésről lépésre halad egy olyan környezetben, ahol a valóság és a konstrukció határa egyre instabilabbá válik. A hiperrealitás utáni archivált tér liminalitása, esztétikájával pontosan
ezt a köztes állapot testesíti meg. Az igazságot maga a narrátor is bizonytalanságban tartja, töredékes szövegek és az egymásnak feszülő információk által a befogadó kénytelen szembesülni szubjektív tapasztalat végességével.
ezt a köztes állapot testesíti meg. Az igazságot maga a narrátor is bizonytalanságban tartja, töredékes szövegek és az egymásnak feszülő információk által a befogadó kénytelen szembesülni szubjektív tapasztalat végességével.
The player moves step by step through an environment where the boundary between reality and fiction becomes more and more unstable.
The liminality of this space, archived in the era of hyperreality, embodies precisely this in-between state through its aesthetics. The narrator himself keeps the truth in a state of uncertainty; through fragmented texts and contradictory information, the viewer is forced to confront the limits of subjective experience.
The liminality of this space, archived in the era of hyperreality, embodies precisely this in-between state through its aesthetics. The narrator himself keeps the truth in a state of uncertainty; through fragmented texts and contradictory information, the viewer is forced to confront the limits of subjective experience.
A játékos folytonos eldöntendő és elbizonytalanító kérdésekkel találkozik.
The player is constantly faced with questions that require a decision and create uncertainty.
A valóságból való kilépés a fizikai és digitális tér közötti feszültséget is magában foglalja.
A szakadékot egy hibrid objektum hidalja át: egy analóg tárgyból, egy könyvből, készült kontrollerrel, amely a játék bizonyos pontján kinyithatóvá válik.
A játék csúcspontján a narratíva befelé fordul, a fizikai tárgy pedig boncolható térré nyílik. A játékos töredezett tükörszilánkokból kell hogy kirakja saját önarcképét, amely ponton a szimuláció nem egyszerűen elfedi a valóságot, hanem feloldja a határt a valós és a konstruált között.
A szakadékot egy hibrid objektum hidalja át: egy analóg tárgyból, egy könyvből, készült kontrollerrel, amely a játék bizonyos pontján kinyithatóvá válik.
A játék csúcspontján a narratíva befelé fordul, a fizikai tárgy pedig boncolható térré nyílik. A játékos töredezett tükörszilánkokból kell hogy kirakja saját önarcképét, amely ponton a szimuláció nem egyszerűen elfedi a valóságot, hanem feloldja a határt a valós és a konstruált között.
Escaping from reality also involves the tension between physical and digital space. This gap is filled by a hybrid object: a controller made from an analog object—a book—that can be opened at a certain point in the game. At the game’s climax, the narrative turns inward, and the physical object opens up into a dissectable space. The player must piece together their own self-portrait from fragmented pieces of mirror, at which point the simulation does not simply obscure reality, but dissolves the boundary between the real and the constructed.
Az élet lenyomataiból készülő játék ezen a ponton maga teszi fel a kérdést, létezik-e olyan kép,
amely nem pusztán szimuláció?
At this point, the game—which is made up of fragments of life—raises the question: is there such a thing as an image that is not merely a simulation?
Felkészítő tanár / tutor: Halák László